Nyomtatás

Sor került az újszegedi geotermikus kaszkádrendszer ünnepélyes átadására

2014. november 20., csütörtök 09:06

A Geotermikus Szolgáltató Kft. 2014. november 19-én délelőtt 11 órai kezdettel, Dr. Majó Zoltán, a Szegedi Tudományegyetem gazdasági és műszaki főigazgatója és Nagy Sándor, Szeged Megyei Jogú Város városfejlesztési alpolgármesterének részvételével sajtótájékoztatóval egybekötött ünnepélyes projektzáró rendezvényt tartott az Újszegedi geotermikus kaszkádrendszer átadása kapcsán az újszegedi Herman Ottó Kollégiumban.

 

A rendezvényt Péter Tamás, a Geotermikus Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója nyitotta meg. Bejelentette, hogy a 2013 tavaszán megkezdett újszegedi geotermikus kaszkádrendszer beruházás sikeresen lezárult, a kiépült új, környezetkímélő rendszer 2014. október 15-től fűti a hozzá csatlakozó intézményeket. Az ügyvezető megköszönte mindazok közreműködését és segítségét, akik a projekt megvalósításában részt vettek vagy azt bármilyen módon támogatták. Ezt követően Lajkó Csaba, a Geotermikus Szolgáltató Kft. munkatársa tartott prezentációt az elkészült újszegedi geotermikus rendszer műszaki jellemzőiről és környezetvédelemre gyakorolt hatásáról.
Dr. Majó Zoltán, a rendszer legnagyobb felhasználójának számító Szegedi Tudományegyetem gazdasági és műszaki főigazgatója előadása keretében kiemelte az elkészült szegedi és újszegedi geotermikus kaszkádrendszerek szerepét a Szegedi Tudományegyetem zöld egyetem stratégiájában. A főigazgató, megköszönte a Geotermikus Szolgáltató Kft-nek, hogy a kivitelezés során felmerült nehézségek ellenére határidőre elvégezte a beruházást. Amellett, hogy példaértékűnek nevezte a projektet, hangsúlyozta annak az összefogásnak a fontosságát, melynek eredményeképpen az Egyetem, a város és a kormányhivatal közösen támogatta egy jelentős helyi zöld-beruházás megvalósulását.
A projektzáró rendezvényre a sajtó képviselői mellett az elkészült fűtési rendszert használó újszegedi intézmények vezetői, Szeged város és a Csongrád Megyei Kormányhivatal vezetése, illetve a rendszer tervezését és kivitelezését végző cégek képviselői is meghívást kaptak.
Az előzetesen tervezett időpontban, 2014. október 15-én, azaz a 2014/2015-ös fűtési szezon kezdetén megkezdte a hőszolgáltatást az újszegedi geotermikus kaszkádrendszer. A Geotermikus Szolgáltató Kft. által KEOP-támogatással kiépített rendszer 11 újszegedi intézményt fűt megújuló geotermikus energia felhasználásával.

Megjelent: 6324 alkalommal

Oldalainkon HTTP-sütiket (cookie-kat) használunk a jobb működés érdekében. További információkért kattintson ide!